7. fejezet I.

A lovaink lassan ügetésbe váltanak, mire a Köröndre érkezünk. A lovak, mint akik betanulták, szép alakzatba rendeződnek a szekerekkel, egyenesen az elnöki palota elé. Hamarosan maga Snow elnök fog minket köszönteni. Persze, köszönt minket, a hamarosan eljövő, csodálatos mészárláson. Az szárnyaim még mindig kiterjesztett állapotban vannak, amely nekem nagyon is tetszik, s ekkor a közönség hirtelen elcsendesül. Egy pillanatra beleremegek, ahogy hirtelen hangos dobszót hallok meg. A palota előtt tíz dobos áll, akik hatalmas dobokat ütnek, egyszerre, fülsüketítően hangos ritmusban. A zene , a ritmus anyira szokatlan, és hátborzongató, mintha külön a Harmadik Nagy Mészárlásra írták volna, hogy beleremegek. Mintha egy győzelmi induló lenne. De győzelmi induló innen csak az egyikőnknek fog járni. És ekkor hirtelen meghallom az üvöltést. A Kapitólium több ezer polgára torkának hangos üvöltését, és vastapsát, amikor a palota hatalmas szárnyai lassan kitárulnak, s kilép rajta valaki. Az elnök. Beleremegek, ahogy látom, amint egy emelvény felé sétál, amelynek mindkét oldalán tűz lobog. Tűz, a Harmadik Nagy Mészárlás tiszeteletére.

Erősen hunyorgok, és szabad kezemet ökölbe szorítom, Snow láttán. Tehát ő az. Egy alacsony, nagy hasú, puffadt szájú ősz ember. Az ő kezében futnak össze a szálak. Miatta ilyen gyönyörű, csillogó a Kapitólium, és miatta nézik több ezren a Viadalt. Ő alkotta a Viadalt. Illetve valamelyik elődje. És miatta éheznek szerte az országban. Ő a felelős apám haláláért.  És miatta vagyok itt a Kapitóliumban. Idegesen fújom a levegőt, miközben az elnök egy kis köszöntővel üdvözöl. Nem akarok lenézni a csizmámra. Egyáltalán nem figyelek a köszöntőszövegre, de attól még makacsul az erkélyen álló elnökre bámulok. Még ha kényszerítenének, akkor sem néznék le a padlóra. Íme, az igazi gyilkos. Panem gyilkosa. A beszéd nem tart sokáig, utána a kocsik Körzetenként elindulnak a palota mellett található, Kiképzőközpontba, a jövendőbeli lakásunkba, és ahol részt fogunk venni a kiképzésen. Egész pontosan holnap. Mire a mi kocsink is beér bezárják a hatalmas kapukat mögöttünk. Innen aztán nincs menekvés. Lassan leszállok a kocsiról, miközben a hatalmas kapuszárnyakat bámulom. Innen aztán semmi menekvés.

Még a fülemben érzem a nézők kiáltozását, még a szemem kissé káprázik a kinti, hatalmas fényektől, de egy dolgot megérzek. Mosolygok. Boldog vagyok. Túl vagyok a felvonuláson. És… és…sikerült! Hirtelen valaki oldalról rám ugrik, és erősen megölel, miközben boldogan visongat. Katniss az. Az arca ragyog az örömtől, és folyamatosan vigyorog. A nővérem boldog. Már régen láttam mosolyogni is. Jó erősen viszonzom az ölelését, miközben magamban elvigyorodom. A nővérem örül. És én is örülök.

-      Olyan jók voltatok, mindenki imádott! – lelkendezik, miközben megölel.

-      Gloria szuper jól kitalálta ezt az egészet, nem is szólt nekünk erről

-      De így a jó! És ti is fantasztikusak voltatok. – mondja mosolyogva, és karon ragad. Peeta, Effie, de még Haymitch is gratulál nekünk aki láthatólag beszámítható állapotban van. Gloria, sem az előkészítő csapat nincsen itt. De remélem a mai napon még tudok majd vele beszélni. Nem is szólt erről az egész átváltozás dologról és én sem számítottam rá. De mint Katniss mondta, így a jó, mi is nagyon meglepődtünk ezáltal. Túl vagyunk a Viadal első nagy próbáján, a felvonuláson. És remélhetőleg tetszettünk a közönségnek. És anya is láthatta otthon. Remélem ez is erőt adott neki. A ruhával is a reményt szimbolizáltuk, ami talán még él anyában is. És ami még talán bennem is él.