16. fejezet I.

Sziasztok! Meghoztam az új fejezetet, remélem elnyeri a tetszéseteket :) Köszönöm szépen azt a sok kommentet mindenkinek, és a pipákat és köszöntöm ismét a, mostmár kettő, új rendszeres olvasónkat :) Nagyon, nagyon örülök nektek :))
C.
                                                                                                           

Álmatlanul fekszem az ágyamban, miközben az agyam folyamatosan kattog. Holnap Aréna. És Viadal. Nem lesz több kiút, soha de soha többet. Nem hittem el, de itt az ideje. Ott fogok állni, el kell majd indulnom, és túl kell majd élnem. Ott lesznek a Hivatásosak, köztük Phoebe is, akik ki tudja, vadászni fognak e rám.  Vajon mit tegyen egy ember egy olyan lánnyal, akit már a kezdetek kezdetétől utál, aki lebuktatta a betörési tervét, és aki nagyobb pontot kapott mint ő. Természetesen elsőleg tenné el láb alól. Be kell majd mennem, és harcolnom kell, azért amit akarok ls azokért talán, a nővéremért és anyáért, akiket szeretek. Harcolnom kell a túlélésért, mert itt egyetlen egy tét van: az győz, aki életben marad.  De most itt van, a kőkemény valóság, melyben már nem rejtőzködhetünk, nem menekülhetünk tovább. Körülbelül két hét múlva csak egy marad életben. 23 kiesik a játékból. Lehet a győztes akáIsabelle, Sarah, de Phoebe is. Nem rejtőzhetek addig nyugton, amíg meg nem talál engem, és el nem távolít a színről. Érzem, hogy a gyomrom folyamatosan görcsöl, hömpölyög és nem akar nyugton hagyni, akármennyire szorítom is rá a kezem. Már csak néhány óra. Néhány óra, és ott fogok állni, odabent az Arénában,a fémlapon, hogy elinduljak, hogy megkezdődjön az igazi játék. Az Arénában. Milyen is lesz az Aréna. Katniss azt mondta, hogy mindig vannak fák, ugyanis ezek nélkül túlságosan korán érne véget az Éhezők Viadala. De ez itt a Nagy Mészárlás. Ki tudja, talán ezernél és ezernél több borzalmat tartogatnak a Játékmesterek nekünk, és talán nekem a győztes húgának pedig pláne. Mi lesz akkor, ha ezt akarják? Ha korán le akarják zavarni a Viadalt? Hirtelen eszembe jut,az egyik Viadal, amikor a játékosok egy üres pusztában voltak, s a csak is tüskés buzogányok álltak rendelkezésükre, hogy azzal hadakozzanak.  Mit akarhat a kapitóliumi nép? Mi van, ha egy ilyen, kegyetlen és félelmetes nagy játékra vágynak áhítozva. Mert ők a Kapitóliumiak, ők soha nem éreztek fájdalmat, nekeik öröm, hogyha ezt látják. Nagyot sóhajtok. Nyugi, Prim, nyugi! Hunyd be  a szemed, és próbálj aludni. Észre sem veszed majd, hogy reggel lett, és nem kell az egész éjszakát átgörcsölni. Ezt szeretném. Be akarom hunyni a szemem, és nem akarom kinyitni, egészen addig, amíg fel nem jön a hatalmas nagy nap a horizonton. Át akarom aludni a Viadalt.  Nem akarom. Nem akarok Arénát, nem akarok versenyt, nem akarom, hogy erővel betuszkoljanak oda, ahova nem akarok menni. Úgy érzem magam, mint egy kisgyerek, aki egy ártatlan kis oltástól fél, s  nem akarja megkapni. Én is félek. És irtózom. A félelmet számomra maga a holnap, s a Viadal, a játék testesíti meg. Lassan lehunyom a szemem. Csak néhány óra. Csak néhány. A következő pillanatban halálra rémülten riadok fel, s izzadva, s félve ülök fel az ágyamban. Megálmodtam a Viadalt. Megálmodtam, ahogy egy szürke, füsttől gomolygó pusztában gyaloglok, mindent ellep a füst és a szürkeség, és a félelem.  Mellettem egy szürke színű Bőségszaru villan, én pedig arra felé veszem az irányt. Nincsen nálam semmi sem, mit tegyek anélkül egy ilyen Arénában? A hátam mögül furcsa hangfoszlányokat hallok, ahogy közelebb lépek a nagy tölcsérhez, melynek szája fenyegetően mered az ég felé, mint egy ragadozó nagy állkapcsa. Egy pillanatra megállok, s fülelek, miközben a szemem és a torkom csípi a füst, s lassan érezni kezdem ,a hogyan a szemem elhomályosodik a könnyektől. Ahogy egy pillanatra köhögni kezdek, a közelből hallom a hangot. S a következő pillanatban Phoebe lép ki a szaruból, kezében egy buzogánnyal, s szikrát szóró szemeivel felém igyekszik. Egyenesen felém. Hosszú fekete haja, és megvillanó szeme olyanná teszik, mint egy ragadozó, mint egy hatalmas vadkutya. Nagyot fújtatva törlöm le az izzadságot a homlokomról. Egy álom volt. Egy hülye álom. De mi van, ha még is igazzá válik. Óvatosan az oldalamra fordulok, s a kezemmel végigsimítok az ágy  puha és selymes matracán. Bárcsak itt lenne mellettem Katniss. Bár ne ment volna ez a Főhadiszállásra, bárcsak itt lenne mellettem, mint nemrég a Győztesek Falujában. Vagy anyu. Bárcsak bebújhatnék anyu ágyába a jó melegbe, s megnyugodhatnék, mint az első Aratásomon. Bárcsak itt lenne valaki mellettem, akinek megfoghatnám a kezét, aki segítene nekem átvészelni ezt az egészet.  De csak a nagy csönd. A csönd és a hideg és a szellő susogása honol a szobában. Remegve ülök fel. Érzem, hogy nem bírom tovább, hogy elegem van. Úgy érzem magam, mint egy tehetetlen kisgyerek, a dolgozata, vagy az oltása előtt, aki retteg fél és nem bír tenni semmit ellene. Csak vár, rettegve vár az ismeretlen jövőre. Ahogy kilépek a folyosóra csak a nagy csönd és a sötétség fogad, néhol egy egy halványan pislákoló lámpa fénye töri meg a feketeséget.  Csak én és Harry vagyunk most ezen a nagy és hosszú az emeleten. Effie és  a többiek már ma este a Főhadiszállásra mentek, hogy ott kezdjenek el intézkedni. Elképzelem ahogyan a sötétben de már tevékenykedni kezdett a nővérem, miközben lassan kikémémlelve az ablakon retteg, hogy mikor jön fel a nap, és a Kiválasztottak mikor indulnak az Arénába. Talán Harry sem tud aludni? Talán Isabelle is álmatlanul hánykolódik az ágyában? Talán mit gondol a kis Sarah. Phoebe biztosan tud aludni. Megálmodni, hogyan győz, hogyan nyeri meg ezt a Viadalt. Idegesen sétálok fel, s alá a folyosón, miközben érzem, hogy a szívem lassan de még is erőteljesen dobog. Nem tudom merre mehetnék. Hogyan csökkenthetném magamban a félelmet a tehetetlenségemet, és az ürességemet, mely ott honol legbelül. A lábamat hűsíti a járólap, ahogy végigmegyek a folyosón, bemegyek a konyhába, a nappaliba, majd újra a folyosóra. Csak lézengek. Félek és lézengek. Mi lesz, ha hamar kiesek, ha én is ott leszek a legelső holtak között. Katniss, anyu és Gloria számít rám. Talán a Körzetbeliek is, a  betegeim a patikából, akik tudják, hogy itt vagyok. A polgármester és családja. A régi osztályom, talán még ők is, akik utáltak engem legbelül?  Talán Kökörcsin és Lady a kecske is, látják a készülődéseket és látják a televíziót.  És holnap ott leszek. És számítani fognak rám, mindannyian, akik ismernek engem, akik már láttak, nézni fogják a 3. Nagy Mészárlást.  Összerázkódom a gondolatra. Az egész világ figyelni fogja, hogyan szerepel Primrose Everdeen, a lány, akit nem kerül el a sors keze.  A győztes húga. Idegesen botorkálok vissza a szobámba, és ülök le az ablak előtti, krémszínű bársonyos  kanapéra. A Kapitólium most se csendes. A

hatalmas fények átjárják az egész várost, az utcán még most is nagy a nyüzsgés, az emberek várják a holnapot készülnek a holnapra. Mázlisták vagytok! – gondlom magamban. A távolban halk zene szól, valakik az utcán járva kiabálnak, mintha valamelyik versenyzőnek kántálnának. Valahol egy autón tülköl. A közelben meglátok egy nagy plakátot, amin a Kiválasztottak képei vannak, s felette nagy színes szöveg hírdeti: Ki lesz a győztes? Na vajon ki lesz? Ki fogja megnyerni a 3. Nagy Mészárlást, a legkeményebb és legnehezebb Viadalt. Hosszú pillanatig bámulom a hatalmas táblát, s a rajta lévő arcokat, akik szemében még van határozottság, csillog belőle az erő.  Ki lesz a győztes?  Mindenki ezt várja. A világ csak erre figyel. Érzem, ahogy a szemem lassan szúrni kezd a fáradságtól, s a szemhéjam megnehezül mintha ólmot pakoltak volna rá. Az utolsó pillanatban is csak a táblát bámulom. Ki lesz a győztes? Csak egyetlen egy, de vajon ki lesz az új, hatalmas legenda.  És ekkor ellep az álom. Talán csak segíteni akar, átvészelni ezt a borzalmas éjszakát, az ürességet és a félelmet. A szemem előtt még mindig a nagy szöveg villódzik: Ki lesz a győztes? Vajon ki? Hallom, ahogy a távolból valaki szólongat, mintha hozzám suttogna halkan.  Ki lehet az? Ki jött be a szobámba, mikor aludni próbálok, mikor épp csak ellepett az álom? Lassan nyitom ki a szemem, mint valaki, akinek semmi kedve ehhez. Gloria áll az ágyam előtt, elkészülve, miközben a nevemen szólongat. A függönyön át beszűrődik a hajnali fény, a nap csodálatos és szép sugarai.  Reggel van. Reggel.